Oldalak

2014. május 5., hétfő

13. Rész - Mint két idegen!

Sziasztok! 
Megint résszel jelentkezek! 
Remélem tetszeni fog, és olvasható!
Nem kapom a komikat, pedig elég sok az oldalmegjelenítés, és van kilenc féliratkozónk is!
A következő rész 2 komi után jön! 
Ha a komik megvannak akkor van rész!! 
Jó olvasást!
További szép napot! 
Puszi:
                       Adri xx

- Nem kell Anne. Akkor megint megkapom, hogy Én csak panaszkodni tudok. És semmi hasznom. Pedig Én kelek fel hozzá éjjel négyszer. Én szoptatom, én cserélek pelenkát és foglalkozok vele többet. - akkor belépett az ajtón . . . Harry.
- Miért mondasz ilyet? - nézett rám.
- Mert igaz! Hányszor cserélted ki a négy nap alatt a pelenkáját?
- Minden nap legalább kétszer.
- A kettőt oszd el kettővel! és úgy megkapod a normális eredményt!
- Hanna, ne beszélj így velem már megmondtam!
- Figyeljetek, van egy jó ötletem. - erre ránéztünk. - Elvisszük Darcy-t hozzánk három-négy napra. Majd érte jöttök. Addig vigyázunk Mi rá. Addig Ti foglalkozzatok egymással. Legyetek együtt, Hanna, pihend ki magad! Te pedig, majd segíts neki többet! - nézett Harryre.
- Nem szükséges elvinnetek! Akkor Ti nem fogtok aludni.
- Hanna, nem számít, Én is voltam kisgyerekes anyuka! Harry is rengeteget sírt!
- Akkor ezt tőled örökölte. - mosolyogtam rá.
Végül belementem. Összeszedtem Darcy-nak ruhát és fejtem le tejet. Elköszöntünk tőlük, majd mentek is. Anyuék is elmentek. Ketten ültünk a nappaliba és TV-t néztünk. Mind a ketten a kanapé végénél ültünk.

Este lezuhanyoztunk, külön-külön, majd lefeküdtünk aludni. Míg Harryt vártam, úgy csináltam mintha aludnék. Befeküdt mellém, de nem bújt hozzám.
Úgy feküdtünk mint két idegen!

Reggel magamtól keltem és ez már nagyon hiányzott. Harry nem volt mellettem. Felkeltem és lementem a konyhába, de a lépcső aljánál megálltam. Lehet, hogy nem szép dolog, de kihallgattam, ahogy Harry beszél valakivel.
- Figyelj, Kicsim! Tudod, hogy tőle van gyerekem! Amint, tudunk találkozunk! Megígérem! - a könnyek csak úgy folytak ki a szememből.
Visszarohantam a szobába és felöltöztem. Felvettem a kabátom, még fent hívtam egy taxit. Gyorsan lementem, Harry pont akkor jött ki a konyhából.
- Hova mész? - nézett rám.
- El.
- Bővebben?
- Semmi közöd hozzá! - néztem rá és már ki is léptem az ajtón.
Beültem a Taxiba és hazamentem. Otthon anya, nem kicsit lepődött meg. Mondtam, hogy mi van, és elmondtam neki a tervem is. Elmegyek Holmes Chapelbe és elhozom Darcy-t, majd elköltözök vele New Yorkba. Anyu azt mondta, hogy ilyen feldúltan nem mehetek egyedül, így velem jön. Beültünk a kocsiba és mentünk is. Anyu szólt apunak.

3 és fél órányi utazás után megérkeztünk. Anne meglepődött. Nem is kicsit. Gemma és Robin is.
- Anne, elviszem Darcy-t. - mondtam.
- Baj van Hanna? - tapintott a lényegre.
- Elköltözöm vele Harry-től! Ti láthatjátok, de ő nem! - mondtam határozottan és kezdtem összeszedni a holmiját. Miután mindent elmeséltem, pakolás közbe, Anne azt mondta igazam van, mérges lehetek, de had lássa  lányát. Nem fogom neki hagyni! Beraktuk az ülést a kocsiba és elköszöntünk. Én hátra ültem Darcy-val, anyu pedig vezetett. Darcy végig aludt, még jó, hogy megetettem. Mikor hazaértünk, Én visszamentem Harryhez összeszedni a cuccunkat, anyu pedig vigyáz Darcy-ra. Mikor odaértem, csak berontottam. Darcy szobájába mentem és összeszedtem a holmijait, majd mentem a mi szobánkba. Harry az ágyon volt, egy másik lánnyal. És nem társasjátékoztak! Az ajtót becsaptam, inkább veszek új ruhákat! Darcy cuccait beraktam a kocsiba és mikor ültem volna, be Harry lépett ki az ajtón.
- Nem teheted! - kiabált.
- Figyeld meg, hogy megteszem! Soha többet nem látod a lányod! Soha! - és beszálltam. Hazamentem és anyu kivitt minket a reptérre. Anyának van ott egy kisebb lakása, ott fogunk élni. Apu pedig küld mindig pénzt, Én majd onnan dolgozok, mint asszisztens, segítek apának. Régen nagyon sokat voltam vele így megtanultam.
Mikor a repülőről leszálltunk mentünk is a lakáshoz. Nagyon jól néz ki és, modern. A cuccok már ott voltak, elhozattam őket. A kiságyba beleraktam a matracot és Darcy-t leraktam aludni. Elkezdtem kipakolni a cuccokat, és majdnem végeztem is vele, mikor anyu hívott.
- Harry itt járt. Kérdezett titeket, hogy hol vagytok.
- Elmondtad?
- Nem! Dehogy mondtam! Tudom milyen ha megcsalnak! Hazudtam, azt mondtam, hogy Los Angelesbe vagytok, de pontos címet még Én se tudok, mert majd ti jöttök és nem Én megyek hozzátok. De szerintem nem vette be, mert itt áll a fekete autó, amiből téged is figyelt. Lehet azt várja, hogy elmenjek hozzátok.
- Anyu, majd találkozunk valamikor, meg beszélünk gépen! De semmi estre nem mond el, hogy hol vagyunk! Lét szíves! Kiakarom törölni a fejemből! Így is nehéz lesz hisz van tőle egy gyerekem!
- Nem mondom el, hogy New Yorkba vagytok! Megígértem!
- Köszönöm! - ekkor meghallottam, ahogy Darcy sír. - Anyu mennem kell! Darcy elkezdett sírni. Majd később lehet beszélünk! Szia! Puszilom aput!
- Rendben, megmondom! Szia, puszilom a kis unokámat. - és leraktuk. Mentem Darcy szobájába, ahol kislányom még ébren volt. Mikor a kiságy felé hajoltam, rögtön abba hagyta a sírás. Kiemeltem és Kivittem a nappaliba. Leültem vele és megetettem. Miután evett és megbüfiztettem, kicseréltem a pelusát és megfürdettem, majd leraktam aludni. Miután elaludt, Én is lezuhanyoztam, majd lefeküdtem aludni.

~Egy hónap elteltével~

Már az Én kislányom egy hónapos! Már nagyon sokat nőtt és már nem csak enni vagy esetleg fürdeni kel fel, hanem fél vagy egy órát már fent tud lenni. Ha nekem vásárolnom kell, vagy elintézni valóm van akkor a szomszéd néni és a férje nagyon szívesen vigyáznak rá. Van már egy barátnőm is, Jakie, aki a másik szomszédom, ő is szívesen vigyáz Darcy-ra. Anyu és apu szomorúak, mert csak kamerán keresztül látták az egy hónap alatt, de anyunak, most lesz, majd a születésnapja így megyünk haza pár napra. Már Én is többet alszok mint négy-öt óra. Már közelítek a hét felé. Ennek nagyon örülök. Apuval a munka nagyon jó. Ha bármi baj van akkor megérti és ad haladékot, de addigra mindig kész van, épen ami kell! Harry rengetegszer keresett és még fog is. Hisz nem láthatja a lányát, ah egyáltalán érdekli. Anyu mindig mondja, hogy becsenget hozzájuk minden nap és megkérdezi, hogy jól vagyunk-e és, hogy nekem van-e valakim. Na igen. Összeismerkedtem egy velem egyidős sráccal, James. Elfogadja, hogy van egy lányom, és támogat mindenbe. Elmondtam, neki Harry-t és nem érdekli. Nem érdekli a múltam csak a jelenem. Anyu szülinapjára is jön velünk, mivel anyuéknak meséltem róla, így már megszeretnék ismerni. Nem lakunk együtt, de sokat van nálunk és már mi is voltunk nála meg egyedül Én is. A szülei imádják Darcy-t, és azt hiszem velem is jól kijönnek.
Anneékkel is tartom a kapcsolatot, beszélünk Skypon. Anne, Gemma és Robin nagy érdeklődéssel hallgatnak végig és Én is őket. Darcy-ról mindig küldöm nekik a képeket. Eleanorral is beszéltem többször is, és megbeszéltük, ha hazamentünk akkor találkozunk és csapunk egy csajos estét, persze semmi pia, hisz Én nem ihatok a szoptatás miatt. Ő tudja, hogy hol vagyunk és már járt is nálunk, megígérte, hogy nem mondja el Harrynek és senki másnak.

Ma megyünk, anyuékhoz, vissza Londonba. Valamilyen szinten várom, hisz ott nőttem fel, de belegondolva, hogy Harry is ott van. Inkább maradnék. Anneékkel is találkozunk, persze Harry tudta nélkül. Megmondtam nekik, ha meglátom Harry-t a közelbe eltiltom tőlük is. James, ma nálunk aludt. Reggel gyorsan megreggeliztünk, Darcy külön kapja a kaját, ugyanis még mindig szoptatom. A csomagokkal együtt mentünk a reptérre, majd felszálltunk a gépre.

Újra Londonba vagyunk! Darcy a babahordozóba aludt. Apu jött ki értünk a reptérre. Még ott bemutattam neki James-t. James előre ült Én pedig hátra Darcy-val. Mikor a ház előtt megálltunk Én kiszedtem Darcy-t addig a fiúk bevitték a bőröndöt. Egy ismerős hang megszólalt mögülem.
- Sziasztok!
Megfordultam, Harry állt előttem. Teljes életnagyságba.
- Mit szeretnél? - kérdeztem köszönés nélkül.
- A MI kislányunkat és az anyukáját. - nézett szemembe.
- Minden rendbe, Kicsim? - lépett mellém James.
- Igen, bevinnéd Darcy-t? - néztem rá mosolyogva.
- Természetesen. - emelte ki, adott egy gyors puszit és ment is be.
- Ki ez a ficsúr?
- Darcy apja!
- Én vagyok az apja! Ez a papírzacskó hozzád ne merjen érni, de a lányomra még rá se nézzen. - fogta meg a kezem. - Milyen jogon mondod azt, hogy az övé az Én gyerekem?
- Ő nem olyan erőszakos mint Te! Nézz már magadra! Bűz lesz a piától! A borotvával összevesztél? És tudod ő nem csalt meg, KÉTSZER is! - kiabáltam az arcába, majd karom kitéptem szorítása közül, és "véletlen" nekimentem vállának, majd bementem a házba. Köszöntem anyunak, már mosolyogva. James ép Darcy-val játszott. Már lehet neki, gügyögni, meg ha mosolyogsz valamit mosoly félét varázsol az arcára.
- Olyan, jó, hogy itt vagytok! Nagyon szimpatikus a barátod! - beszélgettünk anyuval a konyhába.
- Én is örülök, csak az a találkozó Harryvel nem igazán kellett.
- Voltak itt Anneék, hátha előbb jöttetek.
- Tényleg, fel is hívom őket. - vettem kézbe a telefonom.
Pár csörgés után már fel is vette Anne.
- Szia, Hanna! - szólt bele.
- Szia, ma tudunk akkor találkozni?
- Igen! Fél óra múlva a plázánál?
- Oké, ott találkozunk.
Összeszedtem Darcy-t , majd beültem az autóba Darcy-val együtt, James itthon marad mivel kínos lenne bemutatni a gyerekem nagyanyjának. A plázához érve bementünk és rögtön meg is láttam Anne-t, majd Gemmát és mögöttük sétálni Robin-t. Ők is észre vettem minket és már indutak is felénk.
- Sziasztok! - köszöntek.
- Sziasztok! - köszöntem. Darcy elaludt. Mondjuk nem csodálom, James lefárasztja, szinte mindig. Beültünk egy Starbucks kávézóba. Rendeltünk, majd Anneék kérdezgettek, amikre Én válaszoltam. Véletlen tekintetem az ajtóra tévedt és Harry lépett be rajta.
- Megmondtam, hogy ha szóltok neki Ti se láthatjátok! - néztem rájuk. - Gyere Kicsim! - vettem el Annetől.
- Hanna, csak öt percet adj! - ért hozzánk Harry.
- Azt se érdemled meg, hogy rád nézzek! - raktam Darcy-t a babahordozóba.
- Jó Te nem bocsájtasz meg, de a lányom az enyém is! Nem sajátíthatod ki! Vagy mondja annak a ficsúrnak, hogy apa?
- Jobban örültem volna, ha Dave az apja! - néztem a szemébe.
- Hogy mondhatsz ilyet? - lágyult meg a hangja.
- Nem az a kislány vagyok, akit Te elraboltál! Felnőttem, mert muszáj volt! Többször okoztál fájdalmat, de soha nem kértél bocsánatot. Darcy-t nem így akarom, majd látni! Hogy ilyen erőszakos és félelmetes! - mondtam szemébe.
Darcy elkezdett sírni így én nyugtatgattam.
- Soha nem tudnám bántani! Téged se, nagyon szeretlek titeket és hiányoztok. Igen megcsaltalak, de megbántam! Tudom, hogy szeretsz, csak sok fájdalmat okoztam neked, és ezért nem tudsz velem lenni, de ezt az eszed súgja! Nem a szíved! - mondta nyugodtan.
- Lehet, hogy az eszem ezt súgja, de jobban teszem, ha rá hallgatok! - vettem fel a kabátom. - Holnap elutazunk és onnantól nem látod soha többet a lányod! - vettem fel a táskám, majd Darcy-t megemelve indultam el kifelé.
Negyed óra múlva már otthon voltam. Darcy-t megetettem, anyuval együtt lefürdettük és már aludt is az Én kis tündérkém.

Arra lettem figyelmes, hogy valaki rázogatni kezd. Kinyitottam a szemeim és Harryvel találtam magam szembe. Kifújtam a levegőt és szorosan magamhoz öleltem.
- Kicsim, Hanna! Csak rosszat álmodtál! - simogatta a hátam.
- Nagyon rossz! Ugye soha nem fogsz megcsalni? - néztem már szemébe.
- Soha! - mosolygott rám, majd megcsókolt. Csókunk hosszabbra sikeredett, mint szerintem terveztük.
Azon kaptuk magunkat, hogy már nincs rajtunk felső illetve Harry-n nadrág, de nem álltunk le. Csók, csókot követett. Érintés érintést. Harry lábaimat simogatta.
Oldalamon csókolt egészen fel nyakamig.
- Kívánlak! - suttogta fülembe.
- Én is! - fordítottam helyzetünkön. Lehajoltam hozzá és durván csókoltam.
Miután a csókkal végeztem, kiszívtam nyakát. Boxerét lehúztam róla, és férfiasságát kezdtem izgatni.
- Ha nem akarod akkor nem kell! - szólt Harry.
- De, akarom! - csókoltam meg utoljára, majd férfiasságához hajoltam, és számba vettem. Először csak félig, majd teljes hosszát számba éreztem. Miután örömnedvét kicsit fintorogva, de lenyeltem. Fordított helyzetünkön és Én kerültem alulra. Csókolt ahol csak tudott. Nyakam nem kicsit kiszívta. Melltartóm kikapcsolta és melleim masszírozta. Majd egyszer csak megéreztem, ujjait legféltettebb pontomnál. Először csak egy ujját, majd két ujját éreztem magamba.
- H-harry, Én mindjárt! - nyögtem.
Kihúzta ujjait és lenyalta azokat. Megcsókolt, és belém vezette magát. Lassan kezdett mozogni, majd egyre gyorsabban. Fájt ahogy mozog, az orvos meg is mondta, hogy legalább kétszer kell együtt lennem Harryvel mire nem fog fájni. Nem érdekelt, hogy fáj. Harry egyre gyorsabb tempót diktált.
- H-h-harry! - nyögtem.
- Én is kicsim! - lökött még párat rajtam, majd fáradtan dőlt le mellém. Mellkasára húzott és ránk húzta a takarót.
- Hiányzik Darcy. - szólaltam meg.
- Akkor nem is volt jó velem? - nézett rám.
- Nagyon jó volt veled, de akkor is hiányzik! - csókoltam meg.
- Akkor öltözzünk fel és menjünk el érte. - mondta remek ötletét.
- Oké. - húztam le róla a takarót és magamra csavartam és a szekrényhez léptem.
- Héé! - horkant fel. - Minek takargatod magad? Gyönyörű vagy!
- Mikor terhes voltam, nagyon meghíztam és nem tudom leadni. - szomorkodtam és kivettem egy fehérneműt, majd mentem a fürdőbe. Gyorsan lezuhanyoztam.

~Harry~

Miután Hanna bement a fürdőbe szedtem magamnak elő ruhát, és felhívtam anyut, hogy ma megyünk és legalább két napot még ott alszunk. Remélem, Hanna is belemegy. Majd bementem a fürdőbe. Hanna a tükör előtt állt, fehérneműbe és magát nézegette, majd tett egy mozdulatot.
- Hé, Kicsim. Mit csinálsz? - rám nézett szomorúan.
- Kövér vagyok! - ment el mellettem.
Vajon, most mi ez a kövér vagyok szakasza? Megint terhes lenne és hangulat változásai vannak? De, még túl korai lenne, ez kilőve. Majd megkérdezem anyut. Ő biztos tudja. Gyorsan lezuhanyoztam, majd felöltöztem és kimentem. Hanna már a bőröndökbe pakolt be, felöltözve.
Miután bepakoltunk mentünk is, egy Nando's-nál megálltunk és vettünk kaját, amit út közbe el is fogyasztottunk. Hanna nagyon keveset evett, nem akartam neki szólni, nehogy veszekedés legyen a vége.

Mikor odaértünk, a cuccokat Én kivettem Hanna pedig már ment is be. Anyu nyitott ajtó.
- Sziasztok! Jó, hogy itt vagytok! Már hiányoztatok ám Darcy-nak. - ölelgettet minket. - Bent vannak a nappaliba. Hanna és Én is gyorsan levettük a cipőnket, majd mentünk be a nappaliba.
- Sziasztok! - köszöntünk, Gemma, Robin és anyának a testvére, Ashlyn ültek a nappaliba és kislányunkkal játszottak.
- Ashlyn, ő a barátnőm, Hanna. Hanna ő anyának a testvére Ashlyn. - mutattam be őket.
- Örültem Hanna. - fogtak kezet.
- Részemről a szerencse. - mosolygott csodálatos barátnőm.
Oda ment Darcy-hoz és kiemelte a járókából, amibe feküdt.
- Nagyon aranyos és szép kislányotok van! - dicsérte Ashlyn. - Meglátszik, hogy az anyjára ütött. - poénkodott.
- Hanna, ha már itt vagytok, megetethetnéd! Reggel nem igazán akart enni! - jött be anya.
- Jó! - ment fel az emeletre. Miután eltűnt, rögtön rá is kérdeztem anyánál.
- Anya, kérdezhetek valamit?
- Persze, Kisfiam. - mosolygott és leült.
- Mitől van az, hogy kövérnek hiszi magát?
- Felszedett néhány kilót, mert terhes volt, de majd lemennek. Dicsérgesd és bókolj neki! Azok általában bejönnek! És törődj vele többet!
- De, hogy amikor ott a gyerek és egy szabad perce sincs?
- Találj ki valamit! Ti vállaltátok a gyereket!
- Harry, ne hallgass anyádra! Dicsérgesd, és törődj vele! Vidd el nyaralni, a kicsit meg hozzátok el ide. Ha kell még Én is szívesen vigyázok rá! Csak használjátok, ki, hogy fiatalok vagytok! - szólt, Ashlyn.
- Oké, akkor bókoljak neki, kényeztessem el és törődjek vele többet? - erre bólintottak.
Tovább nem tudtunk beszélni mivel Hanna jött le, Darcy-val a kezébe.

~Hanna~


Miután Darcy-t megetettem, visszamentünk. Darcy már majdnem elaludt mikor megszólalt a csengő. Anne, ment ajtót nyitni és egy nem várt személy érkezett. . .

2 megjegyzés:

  1. Igazán ügyes vagytok.De az elejét nagyon elsiettétek.1-2 nap alatt nem leszünk szerelmesek.JO ez egy történet.Viszont ez a 'csak álom volt' dolog nem nagyon érthető.Össze vissza kevertek mindent.Inkább késsetek a részekkel de érthetőek legyenek.Valamint nagyon so a helyesírási hiba.Figyeljetek jobban oda.Én nem szidlak titeket.Nagyon tetszik a történet.Olvasni fogom.Ez csak egy építő kritika.Siessetek az uj résszel.xx

    VálaszTörlés